Manó menü



Játszócsoportunk 

 

 


 

                   
A játszócsoportunkba napközben is bekapcsolódhatnak a gyerekek, szülővel vagy szülő nélkül. Ez jó hatással van a szociális kapcsolatok építésére, a gyermekek közösségbe való beilleszkedésének elősegítésére, szocializációjára, a társas kapcsolat kialakulására az egyenlő esélyek biztosításával.

 

Ennek célja:

 

A gyermekek ösztönzése a játszásra és képességeik fejlesztésének kibontakoztatása. Fontosnak tartjuk a gyermekbarát környezetet, ezért játékainkat úgy gyarapítjuk, hogy azok jó minőségűek, az életkori sajátosságoknak megfelelőek, változatosak, sokoldalúak legyenek.
A programjainkat úgy alakítjuk, hogy a kisgyermekek kísérőjükkel és kis társaikkal együtt közösen énekeljenek, játszanak, közösen fedezzék fel a játszás örömét. A mondókázás, dalolás és a közös éneklés megteremtik azt a szeretetteljes légkört, amelyben a gyermekek szívesen bontakoztatják ki a bennük rejlő zenei képességeiket. Törekedünk arra, hogy minél sokszínűbb és változatos tevékenységekkel tegyük színessé a programokat, ezért a játszócsoport vázát az évszakok körforgása, a természet változásai és a jeles napok határozzák meg.

 

Ünnepeink a népi hagyományokra, szokásokra épülnek:

 


Zenés, mondókás délelőttöket szervezünk, aminek a gyermekek és a szülők is cselekvő részei lehetnek.


A megszokott játékon túl, a természetes anyagok is bekerülnek pl. termések, kavics, fa eszközök stb.


Mese: egyszerű kis meséket választunk, aminek a megértését illusztrációk segítik, ezeket ügyeskedéssel és mozgással folytatjuk, pl. malackészítés, hangbújócska.


Torna: kis énekeket, mondókákat mondunk, amiket testmozgással kísérünk, elmutogatunk. A szöveg és a mozdulatok együttesen rögzülnek a gyermekben.


Levegőzés: a gyermekek egészsége érdekében a délelőtti program fontos része, amelyhez igényesen kialakított játszókert áll a rendelkezésére.


                                 
Fontos nekünk, hogy a gyermekek és a szülők jól érezzék magukat „nálunk”, tudjanak játszani és játszva tanulni!

                                                                  

 

 

Névnap

Ma 2012. február 07., kedd, Tódor és Rómeó napja van. Holnap Aranka napja lesz.

Ki olvas minket?

Oldalainkat 1 vendég böngészi